Hihetetlen energiájával és harmonikus személyiségével nyűgözte le a Debreceni Kőr Dáma Egyesület tagjait Szentpéteri Csilla, mesterdiplomás zongoraművész, 2012. március 29-én, az idén 150 éves évfordulóját ünneplő debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskola Simonffy termében. A beszélgetések közben igazi csemegének számított a művésznő zongorajátéka. Repertoárjából, ami klasszikusokból és saját szerzeményekből állt, az est házigazdái kedvük szerint válogathattak. A beszélgetésen elhangzottakról hamarosan beszámolunk a honlapon.
Meghívás érkezett Nagyváradról… A Debreceni Kőr Dáma Egyesület tagjai 2012. március 9-én feledhetetlen szellemi, közösségi, művészi élményekkel gazdagodtak, miután a Nagyváradi színház felújított, gyönyörű épületében megrendezett ünnepségen vettek részt, amelyen Kopp Mária magával ragadó előadását és a Mágnás Miska operett bemutatót láthatták, hallhatták.
A Debreceni Kőr Dáma egyesület vendégeként köszöntötte a közelmúltban Dr. Szaffkó Pétert, a Debreceni Nyári Egyetem igazgatóját és az aktuális kurzus lelkes diákjait a Benedek Elek Könyvtárban. Mindannyiunk számára érdekes tény, hogy bár a városban élünk, mégis vannak dolgok, amelyekről nagyon keveset tudunk…